és láttad-e vajon, mint megannyi kettészelt szem látta, ahogy színházunk falai leomlanak, épp egy görög szomorújáték volt soron, maszkot viseltek testvéreink, úgy kapaszkodtak belé, mintha arcuk volna, egy másik, tétova arc, madárraj a tenger felől, Oidipuszt játszottak talán vagy Elektrát, ki tudja most már, százezer néző emlékszik a napra, de honnan az előadás, százezrek emlékében ragyog sápadt fénnyel a pillanat, amikor a fejek, mintha kockavetésnél, lecsüggednek egyszerre…
(Bartók Imre: Majmom, Vergilius, Szépmesterségek Alapítvány, Műút-könyvek, 2020.)