Insomnia
Nemtörődömségből születik a
hanyagság, olyan erdőrészlet, ahová
nem esik fény, pedig ott is élnek
állatok. Az ember néha igyekszik
szétszerelni a kultúrát, de az búvó-
patakként szétfolyik ujjai között,
és hiánya állandóan ingerli a primitív
ösztönöket, mint aki nem talál
önmagára, nem találja folytonosnak
emberségét, és a szünetekben kegyetlen
gondolatok kínozzák. Csak az óriás-
kerékkel lehet mindezt elviselni,
meg a repülőgépek kondenzcsíkjaival,
amik állandóan visszatérnek, bár
legszívesebben magunkat szeretnénk
látni arcukban, de oly távoliak,
amilyen közel fekszik hozzám
testetlen alakod, amit néha nem
ismerek fel, csakhogy ne legyek mindig
ugyanolyan. Hangodtól leesnek a
felhők, nevetésed szán csilingelése.
Felhúzom magam testi hibáim fölé,
rákérdezek a körben álló titkokra,
és figyelem, ahogy a köztünk
növekvő távolságot közvetlenséggé
oldja fel az elnagyolt mondatok
ottfelejtett álmatlansága.
Azért
Olyan lettem a közvetlenségtől,
már régóta érzem. Felkelek és
belebeszélek az éjszakába, hogy
elnyomjam a lelkiismeret-furdalást,
pedig milyen kedves amerikai pár,
még zoknit is kaptam tőlük, fehéret,
gumisat, ami szorítja a lábam, ezért
nem hordom. Emesét is kedvelik,
akit én is szeretnék, de nem tudok,
mert ő nem kíváncsi gyermekségemre,
és minden hétvégére programot csinál,
elképzelhetetlenül megfoghatatlan.
Szerintem nincs szüksége rám, miért
is lenne, neki harsány élet kell, hogy
mindenkinek megmutathassa, ő él,
nem kíváncsi a csendemre, irtózik tőle,
mindketten mást gondolunk a tehetségről,
az övé sokkal mozgalmasabb. Már egy
ideje nem hívom, nem tudok folyamatosan
vágyakozni rá, pedig neki az kell, másban
támaszt nem talál, ő a negyediken,
én az elsőn, így sodródunk, és már azt is
elfelejtettem, hogy miért.