mint óvatos sün alvó viperához

Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün alvó viperához.
/…/
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,
kitakarózva, önfeledten… Óh,
hadd szívjam messziről hajad szagát,
hadd nézzem élő csontjaid s husod
isteni-mély nyugalmát – : hátha mégis
enyhülne bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
mely téged is csak rettegve kiván
s melynek szülője és dajkája csak
a rossz lélek s rossz lelkiismeret.
Félek tőled és őrjöngve kivánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez… Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.

(Szabó Lőrinc: Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol [részletek])