MERT A KÖNYVEIM között biztosabban érzem magam, mint a honfitársaim közt, mondta anyának mindegyre Veilchenfeld úr, és fekete kalapjának karimája alól kimosolygott rá a kurta lépteivel újra meg újra körbejárt, keskeny kertrészecskéjén át az utcára.
(Gert Hofmann: Veilchenfeld. Ford.: Tandori Dezső, Balassi Kiadó, 1996, 5.)