1942. április 29. szerda
Ma nagyon korán keltem, éjjel Gérard-ról álmodtam. Ébredés után is, amíg föl nem keltem az ágyból, végig rá gondoltam, és boldog voltam. Meg sem próbáltam megmagyarázni magamnak ezt az ismeretlen és új érzést. Éreztem, hogy ma levelet kapok tőle. Úgy is lett, semmi érdekes nem volt benne, a végén viszont volt egy utalás, amit nem értettem.
Egész nap, hosszú idő óta először, megint úgy éreztem, hogy bizonyos szempontból az övé vagyok. Vajon tényleg így van, vagy csak illúzió az egész?
A IV. Henrik gimnáziumból hazafelé a jogi egyetem épülete előtt mentem el; megígértem Boissère úrnak, hogy elviszek neki egy csomagot. Azon kezdtem nosztalgiázni, ha most itt lenne Gérard, odamehetnék a bejárat elé, és megvárhatnám, pedig régebben inkább a föld alá süllyedtem volna, semmint hogy a környékre merészkedjek. Kamaszos butaságnak gondoltam, ráadásul sosem volt elég bátorságom hozzá. Ha tudná, milyen sokat gondolok rá – olyan sokat háborúztunk ebben az évben! Mennyire megváltoztak a dolgok!
(Hélène Berr naplója 1942-1944 [részlet], ford.: Kiss Kornélia, in: Hélène Berr naplója 1942-1944, Magvető, 2009., 39-40.)