Valóságelmélet

„In Nomine Domini Nostru Jesu Christi”
így kezdte rége s most nem ér rá naplót írni.
A könyvben szél lapoz. Otthagyja, másra gondol,
fölötte vad, feszes, nagykarmú ég dorombol.

Kolumbusz szétvetett lábakkal áll s az éjben
négy lázadó kuporg az árbocok tövében,
s hintál a nagy hajó és zeng a sok vitorla.

Tévedne Rodrigo? Lehet… S szűk lesz a torka.
De hát a fűcsomók nem földközelt mutatnak?
és láttam én magam, madárraj szállt nyugatnak,
tegnap meg egy galamb.

                                  S „föld! föld!” – üvölt a hang.
És péntek volt, két óra és sötét a hajnal,
„Laudetur” – mormolták s álltak levett kalappal.

*

Mikor Kolumbusz a zsivajgó partra lépett
s követték társai, az ittas tengerészek,
szagos szél támadt, és lábához hullt egy fészek,
s egy zöld majom szaladt feléje s rázta öklét:
érezte már, hogyan kezdődik az öröklét.
Megvillant nagy szeme, fáradt szemhéja égett.
Legyintett. S hátraszólt valami semmiséget.

(Radnóti Miklós: Ifjúság. in: Radnóti Miklós Összes versei és műfordításai. Szépirodalmi, 1972, 188.o.)