Tél galagonyája nem évszak-égő,
kisembereknek kis fény, tüske morca,
tőlük se vár mást, csak önbecsülésük
csöpp kanócát, hogy óvják, ki ne hunyna:
nem vakít el megvilágosodással.
De néha, mikor zászlós a lehelet,
Diogenész alakját veszi fel:
ahogy keresi az egy igaz embert —
rögtön érzed, hogy a vesédbe lát:
fölemeli a galagonyalámpást,
és megrezzensz az érett figyelemtől,
véred veszi, tisztáz is talán,
szúrós szeme fürkész — de odébáll.
(Seamus Heaney: A galagonyalámpás. Fordította: Tandori Dezső, in: Seamus Heaney: Hűlt hely. Kalligram kiadó, Pozsony, 2010. 233. old.)