KH — angol (2013. szeptember 16.)

Friss híreinkben az angol nyelvterület újdonságairól: hiánypótló kiadások R.S. Thomas életművéből, Margaret Atwood disztópikus trilógiájának utolsó kötetéről, új irodalomtudományi kézikönyvekről, valamint Beckett kéziratáról.
R.S. Thomas
R.S. Thomas

R. S. Thomas (1913–2000), a nagy walesi költő, aki élete túlnyomó részében apró falvakban működött lelkészként, legalább három olyaRS Thomas Uncollected Poems ed Tony Brown & Jason Walford Davies_bachn területen alkotott jelentőset, ahol nem sokaknak sikerült a huszadik század második felében. Az első a pásztori költészet (amelyet azonban egészen megfosztott idilli karakterétől), a második a (nehéz, kételyekkel terhelt) vallásos líra, a harmadik pedig a házastársi kapcsolatot megjelenítő szerelmi költészet. Thomas bizonyára azon költők közé tartozik, akiknek életműve megérdemli a nem kiemelkedő darabokat is magában foglaló kritikai összkiadást. Amíg azonban ilyennel nem rendelkezünk, jelentőségteljes, hogy a költő születésének centenáriumára megjelent két új kötet: az első Thomas korábban össze nem gyűjtött verseit tartalmazza, a második pedig a feleségéhez íródott, illetve rá emlékező verseiből válogat (Uncollected Poems, szerk. Tony Brown és Jason Walford Davies, Bloodaxe, 2013; Poems to Elsi, szerk. Damian Walford Davies, Seren, 2013).

margaret_atwood
Margaret Atwood

Margaret Atwood, a Magyarországon is ismert kanadai író, költő, kritikus és emberi jogi aktivista disztópia-sorozata trilógiává bővült: az eddigi két kötet (Oryx and Crake, 2003; The Year of the Flood, 2009) után megjelent a MaddAddam (Bloomsbury, 2013). Atwood ragaszkodik hozzá, hogy jövőben játszódó regényei nem tartoznak a science fiction műfajába, hiszen őt nem a technológia és a tudomány változásai érdeklik, hanem a jelenlegi világunkban rejlő (félelmetes) lehetőségek. A MaddAddam egy félresikerült csodatabletta okozta pusztulás utáni világban játszódik, ahol néhány megmaradt ember géntechnikai módszerekkel előállított gyerekek (a crakerek) egy csoportjára ügyel. Ezek az új lények ártatlanok, tudatlanok, egyszerű nyelven beszélnek, képtelenek minden csalárdságra és önzésre, és nem ismerik saját történetüket. Ám a rémületes világban is bizonyos meghittséggel zárul a történet: a crakerek közössége együtt tanul — megtanulnak írni.

princeton-poetry-poetics-encyTöbb olyan kézikönyv jelent meg a közelmúltban, amelyek ideális esetben egyetlen jó könyvtár polcairól sem hiányozhatnának. Először is itt a poétikai, költészetelméleti kérdésekkel kapcsolatos talán legnagyobb tekintélyű útmutató, a Princeton Encyclopedia of Poetry and Poetics (szerk. Roland Greene et al., Princeton University Press, 2012) legújabb kiadása. Ez az 1664 oldalas monstrum egyrészt változtat az eddigi kiadások nyugat- és azon belül is anglofón kultúra-centrikus szemléletén, s így külön szócikkek születtek az argentintól a zulu költészetig a legkülönfélébb tradíciókról. Ezen felül a szerkesztők bizonyos modernizálásra is törekedtek, így például kikerült az enciklopédiából M. H. Abrams különböző költészetelméletekről szóló áttekintése, amelyen pedig (valamilyen változatban) generációk nevelkedtek. Újabb (kilencedik) kötete jelent meg a talán legnagyobb tekintélyű angol nyelvű kritikatörténetnek, a vol6Cambridge History of Literary Criticismnek (Volume Six: The nineteenth century, c. 1830–1914, szerk. M. A. R. Habib, Cambridge University Press, 2013). Ez a szerény 712 oldalas áttekintés először az irodalomkritika intézményesedését tárgyalja a 19. században, utána (ezúttal csak európai és amerikai) nemzeti tradíciókról olvashatunk tanulmányokat, ezeket néhány főbb kritikai iskola (hegeliánus, marxista kritika stb.) és kiemelkedő kritikusok (Sainte-Beuve-től George Brandesig) portréi követik, majd a műfajelméletek és a kritika társtudományokkal való érintkezését vizsgáló fejezetek következnek. Az angolszász irodalomtudomány oktatásnak egyik legmeghatározóbb (bevallom, nekem nem mindig kedves) sorozatában most jelent meg a mindenki kedvencét, a Büszkeség és balítéletet tárgyaló kötet (The Cambridge Companion to Pride and Prejudice, szerk. Janet Todd, Cambridge University Press, 2013).companion Minthogy a regény kultusza legyőzhetetlennek tűnik, nem tudom nem idézni Mark Twain ellenvéleményét. Ő azt mondta, hogy „valahányszor elolvasom a Büszkeség és balítéletet, mindig kedvem támad kiásni Jane Austent a földből, és a saját lábszárcsontjával verni a koponyáját.” A regény megjelenésének idén van a kétszázadik évfordulója, s megjelent a Hyde Park egyik tavában egy hatalmas Mr. Darcy szobor, amely Colin Firth híres (Austen világával amúgy teljesen összeegyeztethetetlen) fürdőzését jeleníti meg a BBC minisorozatából. A tízfontos bankjegyre pedig Austen viktoriánus portréja került. A kötet tanulmányai a formai kérdésektől a jellemzés kérdésein és az irodalomtörténeti összefüggéseken át a fordításokig, adaptációkig és a kultusz legkülönfélébb formáiig terjednek. A regény fogadtatástörténetének legkülönösebb vonása valószínűleg a szűkösség (Austen állítólag végtelenül behatárolt tapasztalatainak hangsúlyozása) és a határtalannak érződő túlburjánzás (a regény szereplőiből újabban zombivadászok, biszexuálisok, Twitter-felhasználók stb. lettek) közötti csapongás.

paginas-manuscrito-Murphy-Samuel-Beckett_CLAIMA20130710_0165_14
Oldalpár Beckett kéziratából

Akik a kultúra leértékelődésétől félnek, bizonyára mély megnyugvással értesülnek róla, hogy július tizedikén kerek 962.500 fontért kelt el Beckett Murphy című regénye első (Sasha Murphy című) változatának kézirata, amely az 1930-as évektől máig magánkézben volt. Beckett hat egyszerű iskolai füzetbe írta első regényét. A kézirat legfeltűnőbb vonása Beckett konstans rajzolgatása: eltúlzott, komikus, groteszk figurákat rajzolt például, köztük fölismerhető alakokat is: kedves színészét, Chaplint, önmagát és James Joyce-t, akinek akkor éppen a Finnegans Wake írásában segédkezett. A Murphyt szokták is Beckett leginkább joyce-i (a legsűrűbb utaláshálózattal átszőtt) regényének nevezni. Beckett maga azt írta egy 1932-es levelében, hogy „esküszöm, mielőtt meghalok, túljutok J. J.-on. Úgy bizony!”