Végre a vonat megmozdul, hosszút füttyent, nagyot ránt a hosszú kocsisoron és a hátulra kapcsolt marhavagonok ajtajából kipirult lányfejek s kócos fiúfejek hajolnak ki. Kiabálnak és integetnek még utoljára, de a váltótól már csak a nótájuk hallatszik vissza:
Sej, megy a gőzös, ripeg-ropog a kereke,
Summás kislány hajlik ki belőle,
A kendője szépen lobog,
Látod, babám, én is szerdahelyi summás vagyok.
Az őseik ezzel az indulattal új földek meghódítására indultak, ők már csak új szolgálatba mennek, mert még a rosszban is kívánatos a változatosság. Az ember nehezen mozdul, de ha mégis megmozdul, akkor elragadja a sosrspróbálás édes-keserű izgalma.
(Veres Péter: A Balogh család története. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974.)