— Jem, szeretnék kérdezni tőled valamit.
— Mondd! — letette a könyvét, és kinyújtotta a lábát.
— Miss Gates kedves hölgy, igaz?
— Naná! Szerettem az ő osztályába járni.
— De annyira utálja Hitlert…
— Na és aztán?
— Hát, ma egy csomót beszélt arról, hogy milyen rossz az, ahogy Hitler a zsidókkal bánik, meg minden. Jem, ugye senkit nem helyes üldöztetni? Úgy értem, még az se helyes, ha rosszakat gondolunk valakiről, igaz?
— Naná, hogy nem helyes, Fürkész! Min rágódsz ennyire?
— Hát, amikor kijöttünk a bíróságról a tárgyalás után, akkor Miss Gates… biztos nem láttad őket, de ott ment le előttünk a lépcsőn Miss Stephanie-val… Szóval, akkor azt mondta, épp ideje, hogy valaki megleckéztesse ezeket a négereket, mert teljesen el vannak telve magukkal, és legközelebb már azt fogják képzelni, hogy akár fehér nőket is feleségül vehetnek. De Jem, hogy lehet az, hogy valaki ennyire utálja Hitlert, közben meg ilyen csúnyákat mond azokról, akik vele egy városban élnek…?
(Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót, ford.: Pordán Ferenc, Budapest, Geopen, 2015, 378-379. o.)