Erkéllyé szelídül
A bunkerek erkéllyé szelídülnek,
könnyelmű homlokokká. Minden ránc
vérvonalrémület.
Egy igazi nagyapának földszintszaga van,
nem tudja, milyen az emelet gyömbérbűze.
Valaha visszabotanizálta a tájat természetté.
De amióta kitépte magából ráncait,
csápjain és nyálkás végtagjain keresztül
nyilvánítja ki a maga romboló, furcsa,
elbizonytalanító jellegét. A nagyapák nem mesélnek
összefüggő történeteket.
Zsibongó kord
Apám kordkabátján
veszett idénymunkásként
húzom a barázdákat.
Megtermelem rajta
a kegyetlen hasonlóság
abszolút kívüliségét.
Lefektetem, hátára állok,
mintha kinőhettem volna
belőle. Próbáljon csak elhinni.
Növénye nem lehetek,
nem érti a háziasítást
szőrtelenül.
Levágta a hajamat minden hónapban,
először a szájába gyűjtötte,
később lábosban.
Az állattá válás megköveteli,
hogy szilárd testek helyett
áteresztő, lyukas, puha
felületté alakuljak át.
Egyszer főzünk valami finomat
a hátából. Győzelmet aratok.
Egyszer hordom még
a maradványformák zsibongását.
Elkeni a számat
Én a fürdőszobába megyek,
ő a teraszra, borotválkozni kezdek,
mert várok rá, úgy érzem, ahogy szőrtelenedem,
úgy férfiatlanodom, várok.
Markomban a bárányok ünnepi
vacsorává lényegülnek át. Maszatos
arccal kinézek, ott áll előttem,
azt mondja, csak annyit egyek,
amennyi jól esik. Elkeni a számat.