És ez minden

Nálunk a Telepen valahogy mindig úgy alakul, hogy bűnös emberek születnek, bűnösök élnek, és csak az idő kaparja le róluk a rosszat, az esztergál szentet belőlük. Ilyen volt Egon és az Enyveskezű Heniek, a Nyomdász Józek és Janina, aki csak nyugdíjas korában lett a Szegély Szolgálója. Csak Angéla esete volt más: ő szentnek született!
Kis idővel a születése után már nem akart senkinek problémát okozni, különösen nem a szüleinek, ezért éjjel-nappal a sarokban üldögélt, meg se rezzent. Még éhesen se fakadt sírva a drága gyermek, nem akarta zavarni a szüleit, akik szerettek berúgni, dalolni, mulatni — napokon át.
Olyan illemtudó volt, hogy a fal mellett osont, nem szúrta a szemét senkinek, mindig csak „lesz szíves, uram”, „lesz szíves, asszonyom” — bele is rúghattál, ember, pofán vághattad, ő meg csak néz! Azt mondta Heniek, hogy az ő áttetsző szeméhez furakodnak az Ég angyalai, hogy megnézzék a Telepet, mint a meztelen nőket a panoptikumban! Tudjuk jól: a mi sörtől tönkrevágott zavaros szemgolyóinkkal nem lehet látni semmit!
A Telepen persze mindenki meg akarta érinteni, meg akarta tapogatni az ilyen szentséget, ezért állandóan kék foltokkal és horzsolásokkal járkált Angéla — de így sem vesztett semmit a szentségéből! Annyi volt benne, hogy amikor a fiúk megerőszakolták az Armageddon-pálya mögött, a körzeti megbízott nem is vitte bíróság elé az ügyet, nem akarta égetni. 
Végül valaki megfojtotta.
És ez minden.

 

(Lidia Amejko: A külvárosi szentek életéből [részlet], ford.: Pálfalvi Lajos, Magyar Lettre Internationale, 2012. Tél)