A fogfájás minden egyéb baját még az a fatális tény is tetézi, hogy nem érdekel senkit. Még csak igazi szánalmat sem szokott kelteni, és ahhoz már szokatlanul erős emlék vagy nagy jóság kell, hogy valaki mégis valódi, azaz mélyen megrendült szánalmat érezzen ez iránt a prózai szenvedés iránt. Oly tapasztalat ez talán, amely magáról a szánalom lényegéről árulhat el valamit; valóban, úgy tűnik, mintha nem is a másik fájdalma hatna ránk, hanem, mint ahogy Schopenhauer tanítja, ennek a másiknak az önmagunkkal való metafizikai azonossága; vagyis nem a fájdalom, hanem a benne rejlő fenyegetés: a halál.
(Moritz Heimann: Fogfájás [részlet], ford.: Blaschtik Éva)