Napjaink irodalmának közös nevezője a latin-amerikai kontinensen is az erőszak, a bűn világa, a kilátástalan küzdelem az életért. Az ehhez szükséges leleplező, a nyers brutalitást hitelesen reprezentáló nyelvet keresik a szerzők. Idén tíz éve, hogy július 15-én meghalt Roberto Bolaño, napjaink talán legismertebb chilei írója. Nagyon is aktuális tehát, hogy az Európa Kiadó megjelentette a Vad nyomozók (Los detectives salvajes, 1998) című nagyregényét (a fordító Kertes Gábor). Ahogy a szerző egy 1999-es interjújában, a Rómulo Gallegos-díj átvétele alkalmából elmondta, bármilyen hihetetlenül is hangzik, figuráinak nagy része valós személyeket mintáz, mint például a több szövegében is felbukkanó Arturo Belano éppen a szerző, Bolaño alteregójaként is értendő. Saját bevallása szerint a nagyon alaposan ki- és átdolgozott történetek már az elgondolt, kész struktúrákba illesztődnek bele, amelyek a narrátori hang váltakozására épülnek: minden cselekménysort másod- vagy épp harmadkézből ismerünk meg, amelyet valaki mástól hallott a szereplő. Könnyednek tűnő szóbeli közlések, látszólag spontán cselekményszövés leplezi el a titkos igazságot, amelyre a két nyomozó, Ulises Lima és Arturo Belano nyomában, a kábítószer, a perverz élvezetek, az erőszak, a félelem szövevényein át az olvasó is igyekszik fényt deríteni. Magyarul eddig két kisregényt ismerhetünk Bolañótól, a Távoli csillag (1996; magyarul 2010) és az Éjszaka Chilében (2000; magyarul 2010) címűeket, mindkettőt Scholz László kiváló fordításában.
Gabriela Cabezón Cámara, a fiatal argentin írónő újszerű nyelvezetével, felkavaró témáival egyre inkább a kritika figyelmének központjába kerül. Nemrég jelent meg a második kötete, a Beya, le viste la cara a Dios (Beya, te láttad Isten arcát), amely voltaképpen Csipkerózsika történetének újraírása. A főszereplő Beya, akit elrablása és brutális megkínzása után prostitúcióra kényszerítenek Buenos Aires egyik külvárosában. Beya neve szójáték, spanyolul a hasonlóan ejtendő „bella” melléknév Csipkerózsika attribútuma, jelentése szép. A kisregény eredetileg elektronikus formában jelent meg, majd pedig nyomtatásban Iñaki Echeverría illusztrációi teszik még szemléletesebbé ezt a brutálisan aktuális világot. Már a szerzőnő első regénye is figyelemre méltó, La virgen cabeza (Szűzfej, 2009). Ebben a nyomozó újságíró, Qüity és a transzvesztita Cleopatra szerelmének történetét olvashatjuk. Cleopatra, miután megjelent neki a Szűzanya, felhagyott régi prostituált életével, és a köz érdekében, a nyomornegyed lakóinak megmentéséért kezd tevékenykedni. Tragikomikus krimi ez maffiáról, rendőrségről, államszervezetről, prostitúcióról, AIDS-ről, gyerekekről, tolvajokról, drogról, fájdalomról, gyűlöletről, és egyben szerelemről, misztikus látomásokról.
Ha a kontinens déli csücskéből átrepülünk Közép-Amerikába, akkor legalább két újdonsággal ott is találkozhatunk. Az egyik a guatemalai Rodrigo Rey Rosa Los sordos (Süketek, 2012) című tavalyi regénye. A történet két teljesen hétköznapi eseménnyel, két eltűnéssel kezdődik, egy süket kisfiúéval vidéken, és egy városi gazdag bankár lányáéval. Újfent nyomozás indul az igazság felderítésére, ahol az ügyvéd, a lány és apja testőre is titokzatos szerepet játszik, gyanús orvosi tevékenységek derülnek ki (a szerző maga is orvosnak tanult)… Magával ragadó, szenvedélyes thriller a javából, amely egyben komor látlelet a mai Guatemaláról, ahol az emberrablás a mindennapok része, Rey Rosa édesanyja is áldozatául esett. Ahogy a szerzőtől megtudjuk egy interjú során, rendkívül nyomasztó állandóan felfegyverzett emberekkel találkozni az utcán. Ők akkor is erősnek érzik magukat, amikor valójában nem azok. Ha elkezdünk beszélgetni velük, azonnal leomlik a vért, és rádöbbenünk, hogy mind vidéki gyerekek, akik erőszakra lettek kiképezve, mindössze két mozgatójuk van: a bűntett és a pénz. A szöveg másik rétege a maja hagyomány ütköztetése a mai kultúrával: alternatív orvoslás, az ősi jogrend védelme, annak ellenére, hogy a maja közösség lakói is Skype-on keresztül kommunikálnak egymással. Két egymás mellett létező, ellentétes világ ütközik, és tolerancia helyett gyűlöletet szül.
A másik közép-amerikai újdonság a salvadori Horacio Castellanos Moya, akinek idén jelent meg a legutolsó könyve az El sueño del retorno (A visszatérés álma, 2013). Először annak idején költőként mutatkozott be, újságíróként szerkesztőként is befutott, és azóta több mint tíz regényét ismerhetjük. A salvadori polgárháború idején (1979–92) emigrációba kényszerült, a világ különböző pontjain (például Mexikóban, Costa Ricában, Torontóban, Pittsburghben, Tokióban, Frankfurtban) élt és tanított. A már említett Roberto Bolaño a „melankolikus” jelzővel illette Castellanost, szerinte úgy ír, mintha országa rengeteg forrongó vulkánja egyike mélyéből szólna hozzánk. A most megjelent regénye Erasmo Aragón története, aki újságíró Mexikóban, ám haza szeretne térni El Salvadorba, ahol végre van remény a békekötésre, hogy saját lapot alapítson. Az utazás előtt gyomorproblémái miatt orvoshoz fordul, aki fájdalmai csillapítására stresszoldásként hipnózisnak veti alá. Erasmo többé nem emlékszik, miket is mesélhetett a doktornak, de annyi biztos, hogy kénytelen újraélni élete tragédiáit. Castellanos szövegeiben is gyakoriak a már ismerősen csengő, visszatérő epizódok, szereplők, ám a téma és a prózája szinte állandó: a hatalom, a politikai elit ideológiától független visszaélései, valamint az oktalan erőszak minden emberit elnyomó és személyiségromboló mechanizmusának és következményeinek ábrázolása. A monológok mestere a beszélt nyelv provokatív erejében találta meg egészen eredeti stílusát.