A vándormadarak, legyen ősz vagy tavasz, tartsanak észak vagy dél felé, ritkán érintik útvonalukkal a nagyvárosokat. Madárrajok szelik az eget, magasan a mezők göröngyös barázdái, erdők szegélye fölött, olykor mintha a folyó szeszélyes kanyarulatait vagy a völgy hajlatát követnék, meglehet a szél láthatatlan útján járnak, de amint egy város háztetőinek sora kirajzolódik előttük, máris nagy ívben kanyarodnak el.
És mégis, egy alkalommal az utca végében előbukkanó égboltszegletből egy csapat szalonka rajzott fel. És csakis Marcovaldo vette őket észre, aki mindig az eget kémlelte.
(Italo Calvino: Ősz. A városházi galamb [részlet], ford.: Balkó Ágnes, Telegdi Polgár István)