Június 17-én délután öt óra körül Kutya Pavlov a metróba igyekszik. A forgóajtóhoz megy, egyenesen az egyenruhás nőhöz, és előhúz a zsebéből egy veteránigazolványt. Az egyenruhás rápillant az igazolványra: „Pavlova Vira Naumivna”. „Mi ez?” — kérdi.
— A nagymamámé — mondja Kutya Pavlov.
— Hol van?
— Itt — mutatja Kutya az igazolványt. — Ez a nagymamám.
— És?
— Veterán.
— És, mi kéne?
— Benn égett a tankban.
A nő még egyszer megnézi az igazolványt. Ki tudja, gondolja magában, az is lehet, hogy benn égett, a fényképről nem derül ki.
— Jól van — mondja a nő. — Mi közöm hozzá?
— Engedjen át — mondja Kutya.
— Mért, te is benn égtél a tankban?
— Várjon már — kezd alkudni Kutya —, lehet, hogy enni viszek neki.
(Szerhij Zsadan: Depeche Mode, ford.: Körner Gábor)