Südbahnhof. A friss feleség, Harriet mérnöki-hűvös, tulajdonosi visszafogottsággal nyugtázó női tekintete, ahogy Claytont, a férjét, a férfit szemléli, s „arca eközben egy csöppet sem izzott fel, és az orra sem csillogott. Az orra fölött a sűrű szemöldök jóformán összenőtt. Kedvtelve nézegette a férjét. Meg volt vele elégedve.” A testet szemléli, amelyért talán már nem kell megdolgoznia.
A házasság el van hálva, de nincs megkezdve. Nincs benne tér és cselekmény, habár térben nagy távolságokat tesznek meg, és szinte folyamatosan mozgásban vannak. A tartósan ható kihívások még nincsenek beélesítve. A térhez esemény kell, az eseményhez pedig az esemény kultúrája. A kultúra pedig olyan kell legyen, amely kielégíti a cselekvés helye iránti határtalan és mégis szemérmes vágyunkat.
Zágráb, majd tovább. Krainai Cerknica nevű vásárhely. Egy tó, amely időről időre nyomtalanul eltűnik. Apró, a testtel rendelkező dolgok öntudatosodására utaló jelek: „A tervezettnél tovább maradnak, és kissé elhanyagolják a tisztálkodást.” Alig valamivel több, mint a béke minimálprojektje: „A szoba zöldre nézett”. Azonban Harriet kimarad a közös élményekből, s ez Claytonnak fájdalmas. „Ám tudta azt is, hogy voltaképp ezért vette feleségül, ezt megsejtve és megelőlegezve.”
Tovább.
És akkor belesodródnak valami felfoghatatlanba — ami végre az ürességből tágasságot varázsol. Nem tudhatják, minek a médiumai ők. A látványt követni kéne szavakkal, de — úgy tűnik, szerencsére — megelégednek önmagukkal.
Úgy látják, egy falhoz érkeztek. Slunjćica vízesése — Slunj helység kellős közepén. A folyómeder, mintha „feltépték volna”. „A torkolatot szédítő magasságú függőleges fehér fal zárta le” — (kéretik ennek a mondatnak minden szavát külön-külön, hangosan kimondani!)
Odafönt, a fehéren habzó szegélyen — a zuhatag alsó része fátylakra szakadozott — érthetetlen részletek rajzolódtak ki: parányi tető, hidak, rácsozat vagy valami hasonló, mindez megbarnult öreg fából. Ez a lomhalmaz ott a magasban megdöbbentően hatott; valójában éppen ez volt a vízgörgetegben a legszörnyűbb, és mégsem tartozik az elmondható dolgok körébe, hogy voltaképpen miért is.
Lomhalmaz, malmok sora: „sajátos lomtár, átvezető pallókkal, itt-ott korláttal, kalyibákkal, közöttük nem éppen bizalomgerjesztő hidak.”
Ott állnak, előttük a tekintetet szorosan fogó mozgás, mely mintha természetellenesen, fölfelé építkezne. Az eredetiség rejtélyes varázsa. A képzelőerő próbája, mindenképp, de több is, az ember abszurd vakságának ugyancsak abszurd és gyors lefolyású terápiája. Ami történt, az „esemény” kultúrája szempontjából szakaszhatár, az életük erős intenzitású csomópontja.
A látvány érthetetlen részletei miatt válik fontossá. „Claytonnak egy pillanatra elakadt a lélegzete, mintha valóban nem kapott volna levegőt.” PILLANATRA! ELAKADT! MINTHA VALÓBAN! „Harriet is hallgatott. Szóval még őt is megérintette az iszony.” IS! MÉG ŐT IS! ISZONY!
A zuhatag peremén egyensúlyozó malmok statikai sebezhetősége hirtelen és váratlanul fölülírja a látvány elemeinek szokásos térkitöltő szerepét. Instabilitás, iszonyat, lomok. A pár megbékél, s míg a vonaton csak a hideg szemlélődés volt lehetséges, most kézen fogva mennek a szállásra, kilenc hónap múlva fiúgyermek születik.
Ez a kapcsolódás, ez a metaforikus megértés nagyban épít a bennük lévő, mondjuk: kiterjedés nélküli térre, amit muszáj volt humanizálni. A szorongás, amin túlléptek, a Másiktól való félelemből táplálkozott.
A szerződésszerű, a cselekvés helyeit tudatosan dekódoló/hasznosító együttlét primer föltételei adottá váltak. Ebből a szempontból a slunji vízesés valóban egy összetett minőségi képződmény. A házasság kezdete olyan, mint egy vízeséshez lentről érkezni.
*
Az autópályán 36 kilométerre leszek a „slunji vízeséstől”. Nem kanyarodom le, Doderer sem járt ott soha. Fotón látta. A fotón olyasmi van, ami már nem létezik. És akkor még egy fotó lehetségességének föltételeivel nem is foglalkoztunk. A személyessé tett látványosság, az irrealitás múló érzése azonban nagyon rendben van. Úgyis mi győzünk, s még a szerzőség sem fontos. Amit ide írtam, az sem biztos, hogy még Doderer, de már Jenei.