A lelkem, ó, furcsa lelkem,
Feléd kitermelődik, kimindegységesedik
S bár finom és differenciált a poutri,
Amelyben lakol,
Charles, te enségességem érzője,
S mély asszonyiságom alatt;
Ó, jó volna veled differenciálódni,
A poutriban
Keresni legalantlappangóságok türkizét
Keresni meglátásokat
És megérzéseket
És ritkán kiválthatóságokat —
Ó, van még, van még,
Van még egy régi rezem,
Régi japán, csontszínű krajc,
Japánkodó, kicsi-bicsi, furcsa japán,
Amit japám adott,
Charles, eljapánkodásaimat
És kicsi, fehérszélű, ékszermívű dobozom
Néked adom, néked adom
Néked adom. —
(Karinthy Frigyes: Kaffka Margit: Charles. in: Nevető parnasszus, Magvető, 1975. 82-83.o.)
Fotó: PIM; Rónai Dénes fotója, 1918.