Mily szép foltok a budai hegyek
Egy asszony jön: a fején nagy kalap
Két kislány és egy kutya játszanak
Távolabb két kis kutya csak
Az ég mint egy fehér opál,
Egy kis asszony megszólal: Ó, Pál,
Egy tábornok agg lábán a vörös stráf
Ifjan, szépen a Világba nevet
Egy angol-flastrom jön, mögötte
Ráragasztva egy ember lépeget.
Menjek talán a borbélyhoz, igen?
S szakállamról, e kék foltról, iziben
leborotváltatnám magam most?
Ni, látok egy sárga villamost.
A Duna mily szép, kék szalag
S egy sötét nyílás az út, az alag
S mily friss, lila nyakkendője van annak az úrnak
ott
Ki most a hídról a Dunába ugrott.
S mily szép az a kékhajú nő
Ki után, mint fekete folt futok
Mily sárga, szép folt az a nő
S mily szép kék folt a képemen az a folt
A pofontól, mit férjétől e percben kaptam volt
(Karinthy Frigyes: Kemény Simon: Napos délelőtt a Dunaparton [Impresszionizmus]. in: Nevető parnasszus, Magvető, 1975. 111-112.o.)