Versek

Szamosvári Bence: Versek

És véget ér-e a denevér-létezés?

Ha elhagyom ezt a denevér-alakot kerülve sajátomba,
Ha éjfélkor ledózerolom a gót háztetőket,
Ha nem bántanak már karók és büdös növényszagok,
Kilépek ebből, átrévülök oda,
És véget ér a denevér-létezés.

A tartós éhezéstől a csontomon ide-oda csapkodó bőröm
Szárnyakká feszítem a fogpiszka-karomon,
Átölelem a szüzet, aki a röppályámba gabalyodott,
És viszem, hogy költözzünk.

Parasztok közti, parasztoktól körbeutált paraszt,
Kétszobás kastélyt emelek a szűznek és a két mosdatlannak,
Akiknek denevér-alakot ajándékoztunk,
Cserébe egy nem nekik való denevér-létezést
Erőszakoltunk beléjük bőkezűen.

Tizenévek múltán tetőt dózerolnak ők is,
Megrázzák magukat, hogy a karókat lesöpörjék.
Észbe kapok, de későn.
Addigra már röppályájukat járják, kajtatnak szüzeik után.

 

Revansszonett

a 42. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat és Tábor zsűrijének s. k.

Közhelyes tapéta nyelte.
Alig lakásszobába bújt.
Köröm alól szopom az újt.
Rímeket írni a versbe

Próba, és a békanyelve
Lelégyragaszt. Ma jószagúbb
A tarkabarka macskaút.
Ha önmagamba benne lenne

Én, kidózerolná a hit
Begőzölögve nappalig;
Nap kel, falragyúrt ima gyűr.

Az alkotó kapaszkodik
Rajtam. Alig karó, alig
Konc hátamon a csigaűr.

 

A mű(vek) a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):

Revansszonett