pallor mortis
egész éjjel azt játszottuk, hogy halottak vagyunk.
testünkben porcelánná dermedt a víz,
zsugorodó atomjaink süllyednek
a tölgyfapolc rostjai közé.
hollók lettünk,
mint a falevelek, fekete tollaink
terülnek szét.
a lét kóbormacska,
játszik kihűlt beleinkkel, s arcáról lenyalja a vért.
üvegszemeinkből sírni próbálunk,
csúnyán és hangosan, csakhogy elpárolgott testünkből
a lélek. a nagy semmiig fehéredünk,
kadaverint sóhajtunk, és vérsejtjeink
a föld felé tömörülnek.
Szélcsend
Két hónapja nem láttam tündért.
Még lepkét sem.
Magamban ringatózom.
Leltárt készítek,
hogy minden a helyén legyen,
lapcafatok, hajszálak.
Mint egy tömegsírt, összerendezem.
Rajtuk kívül csak én vagyok itt,
üregessé fogyasztani magam.
Csend vagyok, a szélé.
Eltűnésem napján összekeveredtek
a hold gödrei és
vakságot fogadtam.
Híg-vidáman a tájhoz kötözve
arra várok, hogy levirágozzon a rét.
A mű(vek) a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):