1. nap
Megérkeztünk, megvártuk a későket, majd bevettük a gyárat. A többi félművészt méregetve próbáltam kitalálni, kitől kérhetek majd tusfürdőt este. Felkészületlennek éreztem magam, de legalább tudok improvizálni, és ha már délben az estét tervezem, mégse lehetek annyira felkészületlen.
Elkezdtünk sztorizni, és próbáltam összeszedni minden érdekes történetet magamról, vagy bárkiről, hogy legyen mit mondanom a félmondatok és a rejtélyes csend helyett.
Megkezdődött a tábor első műhelye. Két éve járok líraműhelyekre, és most mertem megszólalni először, pedig nem kérdeztek, és biztos voltam benne, hogy kurvára nincs is igazam. Eszembe jutott, hogy mi van, ha ez mégse hülyeség, és van értelme írni.
Az eső szakadt, és arra a disznóra kezdtem gondolni, ami éppen a vizet eresztette magából a bográcsban, és hirtelen az én húsom kezdett fájni.
Aztán a pulcsimra gondoltam, amit otthon felejtettem, hogy felfogná a hideg cseppeket a vállamon, és közben próbáltam azonos időközönként bólintani egyet arra, amiről körülöttem beszélgettek: egy elveszett macska és Kemény István.
Vasárnap van. Már minden bolt zárva, a büfés lány hazament, és hazavitte magával a másnapunk is. Elfogyott az alkohol, és mire kijózanodtunk, megnyertük a szivacs-csatát a medencében.
A zuhanynál sor, bassza meg, majd holnap.
Legalább hoztam hálózsákot.
2. nap
A kávé tavaly óta semmit sem változott, ugyanolyan sár ízű volt most is, de legalább jól esett. A délelőtti líraműhelyen ismét meg mertem szólalni, ez már sokból kettő, sőt három, mert a délutánin is. Már csak attól félek, hogy a végén nem akarok majd hazamenni, mert be merem vallani magamnak is, hogy unirónikusan szeretem ezt az egészet, meg az összes félművészt, és majd egyszer komolyan kell magam vennem. Háromtól körbejártuk a gyárat, és készítettem néhány képet az omladozó falakról a telefonommal, hogy megmutassam apának, hátha örül majd, miután az ő fotós álma időhiány miatt tönkrement. A szemináriumra jött egy Lujzi nevű kutya, akit meg lefotóztam anyámnak, hátha vesz egyet. És mert a macskámat is így hívtuk, mielőtt elütötte egy autó a házunk előtt. Akkor eszembe jutott a döglött macska az óvóhelyen, és elképzeltem ezt a kutyát szemek nélkül, kiterülve. Meg a bent felejtett kabátok egykori gazdáit és a nyilvántartási lapokat. És hogy kik írhatták azokat a gyöngybetűket rajta, és hány körmöst kaphattak, mire minden betű kecses, vagy pocakos lett. Én nem írok szépen, és soha nem kaptam egy körmöst se. A gyárlátogatás után lezuhanyoztam magamról a port, dohot és az óvóhelyen felejtett suttogásokat. Eleredt az eső. Találtam a combomon egy bogarat este, lehet, hogy tényleg megérte eljönni.
3. nap
Reggeli után a Zalán egy cseresznyébe zárta a nyarat. Nem szeretem a cseresznyét, és az amúgy is elrohad egy idő után. Bár zárta volna egy palackba, mert ha ez a nyár, akkor meg szeretném tartani. És akkor a Tündi fecskékről beszélt, nekem meg eszembe jutottak a macskák. A döglött, az élő és az elveszett, és hogy Charles Bukowski meghalt, pedig annyi kérdésem lenne a macskákról. Ha a macska büszkeség, öntörvényűség és mágia, a halála hányféleképpen értelmezhető?
Már bármit el tudok képzelni szemek nélkül, csak az öreg gyár falait nem merem.
Ez a három nap egy cseresznyévé sűrűsödött össze. Az összes szemináriumi műhelytitokkal és anekdotával, kihúzott sorokkal és átgyúrt szövegekkel. Mikor felnéztem, a gyár falai agyon akarták nyomni az elmúlt napokat, mintha örökre itt szeretne tartani minket. Este a buszbárban. Különben is, miért vannak egy üres, elhagyott gyárban bukóra nyitva az ablakok?