Úgy látszik, csak te változtatsz vadállattá. Te magad kezdted az egészet, te szégyentelen rosszaság. Nem én voltam az, aki egykor Ringsendnél először fogdosni kezdett. Te voltál, aki először becsúsztattad a kezed a nadrágomba […]. Te ejtetted ki az első obszcén szót is ajkadon […] Megelégelve, hogy alul feküdjél, vadul letépted kombinéd, és lovagló ülésben rámugrottál meztelenül.
—
Teljesen neked kell a baszást csinálni.
—
Készülj fel. Rakj melegbarna linóleumot a konyhába, az ablakba akassz éjszakára két közönséges vörös függönyt. Szerezz valami egyszerű, de kényelmes, olcsó karosszéket a te lusta szerelmednek. Ez a legfontosabb, drágám: miután megérkeztem, egy hétig ki se megyek a konyhából, ott fogok olvasni, lustálkodni, dohányozni, nézni téged főzés közben és beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni veled. Ó, milyen végtelenül boldog leszek! Uramisten, boldog leszek ott! I figlioli, il fuoco, una buona mangiata, un caffè nero, un Brasil, il Piccolo della Sera, e Nora, Nora mia, Norina, Noretta, Noruccia ecc ecc…
(Az utolsó mondatot így lehetne fordítani: A gyerekek, a tűz, egy jó étel, egy kávé, egy Brasil [szivarfajta]…)
(James Joyce: Levelei Nora Barnacle-hoz, 1910. december [részletek], in: John McCourt: A virágzás évei. James Joyce Triesztben 1904-1920. Ford.: Mihálycsa Erika, Savaria University Press, 2010. 189-190.o.)