e Nora, Nora mia

Úgy látszik, csak te változtatsz vadállattá. Te magad kezdted az egészet, te szégyentelen rosszaság. Nem én voltam az, aki egykor Ringsendnél először fogdosni kezdett. Te voltál, aki először becsúsztattad a kezed a nadrágomba […]. Te ejtetted ki az első obszcén szót is ajkadon […] Megelégelve, hogy alul feküdjél, vadul letépted kombinéd, és lovagló ülésben rámugrottál meztelenül.

Teljesen neked kell a baszást csinálni.

Készülj fel. Rakj melegbarna linóleumot a konyhába, az ablakba akassz éjszakára két közönséges vörös függönyt. Szerezz valami egyszerű, de kényelmes, olcsó karosszéket a te lusta szerelmednek. Ez a legfontosabb, drágám: miután megérkeztem, egy hétig ki se megyek a konyhából, ott fogok olvasni, lustálkodni, dohányozni, nézni téged főzés közben és beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni, beszélgetni veled. Ó, milyen végtelenül boldog leszek! Uramisten, boldog leszek ott! I figlioli, il fuoco, una buona mangiata, un caffè nero, un Brasil, il Piccolo della Sera, e Nora, Nora mia, Norina, Noretta, Noruccia ecc ecc…

(Az utolsó mondatot így lehetne fordítani: A gyerekek, a tűz, egy jó étel, egy kávé, egy Brasil [szivarfajta]…)

(James Joyce: Levelei Nora Barnacle-hoz, 1910. december [részletek], in: John McCourt: A virágzás évei. James Joyce Triesztben 1904-1920. Ford.: Mihálycsa Erika, Savaria University Press, 2010. 189-190.o.)