most rá vagyok kötve az üvegre mondja
felhívlak ha vége az infúziónak mondja
Csak zöld lepedőket fog látni és bepólyált
alakokat mondja a sebész
a kórházkápolnába menekülök ostyául
pszicho-gyógyszerek a nyelvem alatt.
Egy kupac virág, egy kupac hó, a halál mondom
ez a rázós hajtűkanyar frivolitás egy
átok mondom
már nem vagyok magamnál, úszom
a szemeiben angolszeánsz álom
az égből le a telipettyezett földre látom
a hajszálak egyszeriben pókfonat voltak
a nyakán mely fölött ki volt gombolva az ing hosszú kifehéredett
hajszálak a nyakán egyet az ujjamra csavartam
fény finom gyűrűi tudniillik mély-alváz is
vagy a másutt fehér ibolyák.
(Friederike Mayröcker: Ernst Jandlnak. Ford.: Tatár Sándor)