Hajnal van, kaparja
álmomat zörögve
a fél-mámor karma,
az ébredés körme.
Mint ablaküveget
madár, ha rácsattan,
s a tovább-nem-lehet
vér az üvegfalban.
S csipke-ág lábával,
csőrével üt, rágja:
üvegkés-gyémánttal
karcolja, sikálja.
S szárnya legyezőként
hullámzik a hőre:
májfolt nő be új fényt,
s vérhabos száj-csőre.
Szeme barna pázsit,
s árny-kés a golyóban.
S az ébredő ásít,
mint hulla folyóban.
(Juhász Ferenc: Az ébredés körme [részlet], Alföld, 2004/4. 3-6.o.)