Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcseség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba. Röviden: annyiból volt az a kor a miénkhez hasonlatos, hogy leghangosabb nagyságairól — jóban-rosszban — csak áradozó szuperlativuszokban szabadott beszélni.
(Charles Dickens: Két város [részlet], Ford.: Karinthy Frigyes)