Boldog babák
A nap megmézesíti a haját, ahogyan belesüt,
barna, de milyen gyönyörűen barna, nincs
gyűlöletesebb emberfajta, mondja, mint a
hóban esernyővel járó, aztán kérdez,
van-e meghatóbb a kislányához
leguggoló apukánál, nézi vele
a szépszínű körömlakkokat
ő is, nincs gyűlöletesebb
és nincs meghatóbb,
igaza van, a napot
hold váltja, talán
boldog babák
lehetnénk
ketten
még
de
ő
nem
biztos
hogy ezt
akarja sőt
az sem, hogy
hozzám beszél,
hold helyére nap
lép, visszatér, ahogy
rendesen, józanság üti
fel a fejét, nem látszik már
megmézesedettnek a szerény
barna haja, az lehetett, de most
már eléggé felidézhetetlen, szép volt,
igaz se, offenzíven érdeklődtem iránta,
mondják, meghatódtam és utálkoztam is
valamin, lehet, ilyen a betelesült szerelem.
Ami történt
Szaggatott, ugató hangokat adnak ki,
sűrű köderdőbe futnak szét előled.
Folyamataid ritmusait figyelik,
sejtésre, selejtezésre nem ügyelnek.
Azt mondják, az árulásaid tükrei,
jobb bíznod bennük, mert rajtuk áll a sorsod.
A hibátlan összhangok szerelmeseként
gyeplőjüket már fegyelmezetten hordod.
Mindent sajnálsz, ami nem jött el időben,
mindent bánsz, ami nem történt meg, haraggal
fogadod, mit a ködök mögül mondanak,
s ki tudja, hova viszed majd el magaddal.