Kis, régi pípes, magos sarkú cipőim, szalagos bebékalapom, fűzős, tünikes első nagylányruhám; istenem, hova lesznek a régi ruhák rongyai, volt énünk tevés-vevése, elszállt, időközi napok, jeltelen órák nyoma! Milyen jó volna mindent visszakeresni; ifjúságunk tarka perceit, szavaink dallamát, ruhánk, hajunk régi színét s az akkori napsugárét, mely szökdelt és fényesedett rajtunk! És minden velünk történtnek elfeledett, nem is tudott okait, melyek ott rejtőznek bizton e kiveszett vagy begubózott napok szürke mélyén, a lelkünk valami titkos redője mögött. Jó volna most – mert minden dolog közül e nagyvilágon magamnak mégis én vagyok a legérdekesebb -, ha itt egyszer színét hagyja minden, és elszürkül körülöttünk a tájék; csak azokat a napokat vesztettük el igazán, amelyekre nem emlékszünk…
Kaffka Margit: Színek és évek [részlet].