Forrón csendül az éjjel feketén ömöl
Utcát csontig elárasztva, vidám titán
Halkan járda szegélyét nyalogatja már
Bajszát pödri a lázas árny.
Kancsót széttipor estékbe bolonduló
Álmatlan, ki barázdát maga húz agyán
S falról mállik a festék ugyanúgy, ahogy
Arcról hámlik a bőr bután.
Katlan tűz levegőjét szivogatja és
Lelkét fűti belülről keresési láz
Mint szomjas sivatagban delelő sakál,
Forró lábnyoma felkiált.
Ám szívét a didergés szele járja át
S mint kőszirt magasán telelő vadász,
Dérlepte torkát fojtja vacogó magány,
Fájó isteni őshiány.