Magamra tetoválom az illatod

Feketével. Nem a gyász miatt.
Az éjszaka ihlette a szent szobát.
Tudtam, hogy az ajtó mögött vagy,
Mégsem kerestelek.
Hittél benne, hogy nem veszem észre
A kabátod foltját.
Kifordultam az ösztönökből.
Már nem tüsszentek, ha a Napba nézek.
Nem is nézek a Napba.
Nem nyílik a szemem, mégis körülnézek
A szent gondolat-szobában.
Feketével festetted a falra,
Hogy kiabálni fogsz
Mielőtt feladod a gondolataimban gyászoló bujkálást.