KÖZLEMÉNY!

A Műút a februári, már nyomdakész lapszámot nem tudja nyomdába adni.

Ennek oka, hogy az NKA Szépirodalom Kollégiuma a támogatni szándékozott év (2019) márciusának elsején írta ki a pályázatát, amiből a korábbiak ismeretében, s az ügyrend szerint — sikeres pályázat esetén — júliusban esedékes folyósított támogatás.

Időközben Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az eddigi évi 1 millió forintos támogatását is visszavágta a legutóbbi Közgyűlésén évi 800 ezer forintra.

A már elfogadott anyagok (miként a nyomdakész anyag is), és a felkérések alapján készülő írások meg fognak jelenni.

Viszont így a március 13-ra tervezett lapszámbemutató is elmarad.

Kérjük tisztelettel Olvasóink, Szerzőink megértését!

2019. március 5.

A Műút szerkesztősége