Január első munkahete, leesett a hó, már a februári lapszám anyagát szervezem, de épp most érkezett meg a friss Műút; majd leesett a hó még egyszer, s én indulok a vonathoz, hogy bemutassuk a lapszámot a Három Hollóban — téperegy, bizony, mert végre ismét nem egyedül: immáron új szerkesztőtársammal, Mezei Gáborral vezényeljük le az eseményt.
Gáborhoz érek, akinél már pihennek a lapszámok, felpakolunk annyit, amennyit elbírunk, s megindulunk a Hollóba — innentől már minden csak jó lehet, beszéltük meg előre. Egy órával az esemény előtt még nyugodt minden, csak Bene Adrián, a kritikarovat szerzője ül kávéja mellett olvasgatva egy asztalnál. Üdvözöljük egymást, adunk lapszámot — megint szép, köszönjük András. Szeretem ezt az első negyedórát, megérkezés, time-out, ráhangolódás. Gáborral kipakolunk, előkészülünk, közben lassan érkeznek a résztvevők és a vendégek — jönnek a „törzsműutasok”, fiatalok, műfordítók, érdeklődők, s hamarosan már teljes a kritika-kerekasztal is (Bene Adrián, Smid Robi, Branczeiz Anna, Bárány Tibi). Melhardt Gergő, a moderátor (és titkos szerző) maga köré gyűjti a résztvevőket, együtt készülnek, nekem semmi dolgom e téren — ennél kevésbé izgalmasabb problémákra tudunk így összpontosítani, mint a projektor élességének beállítása, a színpad elrendezése és hasonlók…
A megfelelő késéssel meg is nyitom az estet, s át is adom a szót a kritika-kerekasztalnak. Az első tíz perc további problémamegoldás után már figyelni is tudok, Gergő nagyon jól moderál — a hirtelen épp most rátört betegség ellenére —, könnyed, de mégis komoly. Megnyugszom. Megint izgalmas beszélgetés alakul ki a résztvevők közt, különösen szép együttállás, hogy majdnem mindenki olvasta a többiek által recenzeált köteteket is (Bartók Imre: Jerikó épül, Márton László: Két obeliszk, Rakocszky Zsuzsa: Történések, Térey János: Káli holtak), így hozzá tudnak szólni egymás szólamához. A rövid szünet után — ami most szigorúan tíz perc, mert innentől már Gábor veszi át az irányítást — a szépirodalomé a terep. A közönség feszülten figyel, előkerülnek a telefonok, készülnek a felvételek. Ezen a ponton mindig meghatódom. Turányi Tamás, Szalay Zoltán, Pintér Kitti, majd Lesi Zoltán olvas fel.
A hivatalos program után imitt-amott kisebb-nagyobb beszélgetőcsoportok alakulnak ki, kávéházi hangulat, különösen miután egy kedves vendég Nina Simonéra vált. Egészen sokáig maradunk, még Szolcsányi Ákos is befut a végére, gyereknevelésről, írásról, disszertációról, stand up comedy-ről, s még ki tudja miről beszélgetünk a még élénk kávéházi asztalnál.