ég-sapkájú ember


A volt otthonból, két szellő közt,
fátyolos szemmel, tündér-tekintettel
bandukol a hosszú, kettős fasorban,
jobbról-balról függő zöld falban,
végül kilép az üres mezőre,
ahol a határ a határát veszti:
onnan mindég van tovább hova menni,
ottan többé nem ismeri senki.

(Weöres Sándor: Az ég-sapkájú ember, 1951; részlet)