már a neve sem tetszett
nyolcéves vagyok és
a vérre asszociálok
csak egy nyomasztóan
hosszú híd köti össze a szárazfölddel
ami a csapból folyik nem iható
minden ház tetején fekete tartály
hajnalban töltik fel őket
amikor elviselhetőbb a hőség
aztán reggel megnyitod
egy jó ideig csak
a poshadt napmeleg víz
a konyha ablakából látszik a tenger
messze a parton egy tájidegen
romos erőd néhány bástyával
izgatott mert nem fér a képbe
másnap délután elmentünk hozzá
odafelé végig kis tengeri csigákat
gyűjtöttünk vödörbe
egész úton tűzött a nap
nagy csalódás
messziről nem látszott
bent áll a tengerben
közel menni hozzá nem lehet
a partról meg semmitmondó
aztán reggelre a teraszra kitett
csigák vize szinte teljesen elpárolgott
féltettem őket
konyhasós vízzel pótoltam hátha
a parton délelőtt égető meleg pangás
a rózsaszín gumimatracot
a kontinens felől jövő szél felkapta
és messze bevitte
futottunk apámmal
ő a kezére húzott papucsával
úszott hiába
már alig láttuk amikor
motorcsónakosok jártak arra
hosszan kerülgették
keresték a hozzá tartozó
fuldokló testet
a forróság nem enyhült
két nap múlva a vödör vize megbarnult
az összes csiga torz testével
házából kifordulva
megdöglött
van amire a konyhasó se jó
mondta anyám
én meg azt hogy nagyon kérem
menjünk innen
másnap a szerb határnál
jártunk amikor a rádióból
halottuk a híreket hogy bozóttűzben
az egész sziget leégett