Versek

Nem szólsz. Csak ölelsz, nem fázom még.

Bánya

Az ilyen típusú sziklákon szeretünk egyensúlyozni.
Koncentrált kilégzés a törmelék.
Én ebben a sóhajban szeretnék legyökerezni.

Most nyolc tonna levegő a testem
az utolsó szürke gazhoz kötve
koponyád tetején.
Sípoló tüdő és
meszes ér a föld alattam,
nem merem letenni a talpamat se többé.
Végre először pihensz, és én vigyázok, hogyan szárad a véred.
És nézem,
még kétezer évig
nézem a
bomlásunkat.
Pedig legjobban tényleg a kiszáradástól félek.

 

Délután

Végül inkább elfelejtettük
elnevezni a
haldokló muskátlikat,
pedig sírhattunk volna
zörgő szirmokon.
A fakó földbe fulladás maradék,
görcsbe fagyott a kézfejed.
Nem szólsz.
Csak ölelsz, nem fázom még.

A nyárra gondolok,
hogy nem szeretnék hó
lenni a cipődben,
csak puha homok.
Egy szem, ha nem rúgsz ki
alólad.
Igyekszem maradni:
a cserepet nevezni el inkább.

Fogadjunk örökbe egy
tetemet,
mielőtt görcsbe fagy a kézfejem és
elkezdek fázni.

 

A mű(vek) a szerző felolvasásában (az írott változatban lehetnek eltérések, ezek az utómunka során keletkeztek):