„A részletek összeesküvése. A részleteké” — állapította meg minden különösebb indulat nélkül s magát mintegy elhatárolván saját ügyetlenségétől Eszter is, amikor életének eme sorsdöntő estéjén az elbarikádozás nehéz műveletének befejezéséhez közeledve már vagy huszadszor vert a kezére a kalapáccsal. Sajgó ujját szorongatva végigtekintett az ablakokra felszerelt lécek és deszkák káoszán, s mivel a hozzá nem értésnek ezen a siralmas művén már nem segíthetett, minden további, fájdalmasan kínos tapasztalatot elkerülendő elhatározta, hogy ha szégyenszemre hosszú évtizedeken át ezt nem tette meg, legalább annak, miképpen is kell helyesen beverni egy szöget, most feltétlenül a végére jár.
(Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája. Magvető, 1989. 222.o.)