36

Gondolatai visszabotorkáltak a délelőtti számvetésekhez. Miféle kényszer ez újabban? – töprengett. Elkezdtünk összegezni, mintha bárminek is eljutottunk volna a végire. Holott nem jutottunk el sehova.

…Még szerencse, hogy most már nem akarunk mindent logikai összefüggésfüzérben látni s azonnal megérteni. Erről az elmúlt hónapok valahogy csak „lebeszéltek” bennünket. Most meg néhány fogalomba, nagyon is ingatag jelentésű fogalomba próbálunk zsugorítani minden oly gondot s nyavalyát, melynek még bár a mibenlétével sem vagyunk tisztában. De ebben legalább nem én járok elöl. Siker. Tét. Kockázat. Sors. Kudarc. Kényszer. Szavak. Hány ilyet lehetne kiugratni, odabiggyeszteni bármely létállapot fölé?… Számtalant. Akár egymást tagadó tartalmúakat is. Ami viszont zavarba hozhatja az ember fiát: talán mégsem véletlen, mikor milyen fogalmakat ránt magához mint vasreszelék szemcséket az adott helyzet mágnesessége. Igen ám, de mihelyt megszorongatjuk, megvallatjuk őket, mármint e fogalmakat, kiderül, mind amonnan a sziklagerinceken túli szférákból kerültek ide. Hisz ezek kivétel nélkül ott tenyésznek s virulnak a paranoid teljesítményelv, a ha 504szon- meg tekintélyelv szmogja alatt. Pedig már-már elhittük, onnan a savas esők felhőit sem hozza el idáig a szél. Hogy végül még ezek az ott divatos fogalmak is idehonosodjanak. Párosával, sőt rajokba vergődve dongják a sziklahámor környékét. Ha ez így van, akkor viszont e hámorbeli helyzetalakulás egyre inkább a savas esők forrázta létezés felé mutat.

Igaz, az közben sem volt egy pillanatra sem titok, hogy életünk valamennyi kelléke onnan származik. Ám sokáig úgy rémlett, hogy a fölvonóval érkező javacskák egy másfajta létezési módot próbálnak táplálni s fönntartani, némiképp mesterségesen. Akárha önmaga ellenében, kísérletképpen hozta volna létre ezt a hámort, minden hívságtól messze taszítva – már-már saját magától is óva –, az a füstködös világ. Mintha csak arra lett volna kíváncsi, hogy elképzelhető-e még oly léthelyzet, melyet nem a haszonelv mozgat, működtet s nem a tekintélyelv kormányoz. Avagy ezeket, valamennyit mégis az emberi természet hordozná magában, s minden helyzetben érvényesítené őket? Végül már-már úgy látszott, ez nem feltétlenül igaz. Legalábbis mindaddig, míg nem kérődött számon teljesítmény s nem voltak érdekesek a paraméterek. Az utóbbiak persze menet közben úgyis létrejönnek, kialakulnak, csakhogy belülről kezdenek érvényesülni az emberi cselekvés önigényeként. (Mecsoda különbség.) …No és további feltételek: hogy a tárgyak s teendők emberléptékűek legyenek. A munkába vett anyagnak ne kelljen mikrocsodákká bomlania, sem makroméreteket öltenie. A rendeltetés pedig, legalábbis ebben a vélt kísérletfázisban, homályban marad…

(Szilágyi István: Agancsbozót. Kriterion, 1990, 503-504.o.)