S akkor úgy tetszik,
mintha a civilizált
környezet – benne a fák,
a növények is – holmi
olcsó celofánba lenne
becsomagolva, s minden
magasrendűtől, úgyszólván
Istentől is elszigetelve.
Ludwig Wittgenstein
A történet eleje, Pócsme-
gyer, tizennyolc július hu-
szonhárom, hétfő, innen kül-
dök puszit, ahol semmi
nincsen, se helytartó, se
hely, se selyem, se selyem-
hernyótetem, se térkép, se
tér, se idő. Almát szed a
férfi, felöltözik a nő. A
szó előtti szóköz a szót e-
lőzi meg, nincs többé görög,
a szűz nem fog szülni, visz-
szatér a kertbe a betűk
árnyéka, tavasszal feltámad.
Csendélet citrommal,
Pócsmegyer, tizennyolc jú-
lius huszonhét, péntek,
mert nem része a nyelv,
a teremtés néma, nem
léteznek dolgok, a dolgok
árnyéka létezik csupán,
mint citromfán a cit-
rom. A helytartó téli pa-
lotája templom, a béke
temploma, ezért van be-
zárva. A harsány szűz
és a hallgatag parázna
beles a kulcslyukon.
A történet közepe, Pócsme-
gyer, tizennyolc július huszon-
három, hétfő, tavasszal fel-
támad, ne maradjon nyár-
ra, szabályos józanság te-
lepszik a tájra. A helytar-
tó szava a dolgok árnyé-
ka, angyal háta mögött
haldoklik sóhajtva. Meg-
hal az anya, még mielőtt
a gyermek megszületne, sö-
tét füstbe futnak fények,
nincs többé görög, nincs
többé zsidó, néma a kert.
Csendélet barackkal,
Pócsmegyer, tizennyolc jú-
lius huszonhat, csütör-
tök, kétely magja hull,
mint tavasszal néma hó,
császár helyét tartja a
boldog helytartó. A ba-
rackfa alatt a barack
elrohad, parázna mossa
meg szűz játékaidat. A szó
előtti szóköz a szót előzi
meg, a betűk íve nem fog-
ja követni a természetet,
mert nem része a nyelv.
A történet vége, Pócsmegyer,
tizennyolc július huszonhá-
rom, hétfő, néma a kert,
szótlan gyümölcs a hall-
gatás, az angyal árnyéka
fekete gödröt ás. Levedlett
kígyóbőr a csönd helytar-
tója, csörömpöl a fényben
ki nem mondott szava. E-
gyedül a törvény szegi
meg a törvényt, teremtet-
len teremt a teremtő ös-
vényt, ami elvezeti a be-
tűt a tájhoz, egyszerű.
Csendélet almával, Pócs-
megyer, tizennyolc július hu-
szonnégy, kedd, a néma
kert üres, nem lakják
mondatok, az alma el-
gurult, az íze is halott.
A helytartó talán a hall-
gatás maga, a fény ár-
nyékában tört össze a
szava. A férfi meztelen, a
nő is megremeg, keresztre
feszítik idén az egyiket,
jövőre feltámad a tanítvány
háza, kétely magja hull.
Ami kimaradt, Pócsmegyer,
tizennyolc július huszonhá-
rom, hétfő, egyszerű, össze-
tett, egy mondat jelzői le-
hetnek ezek, de nincs töb-
bé ti meg mi. A helytartó
törli el a viszonyokat, a
fej nélkülivel beszélgetett
sokat. Ameddig létezett,
tápláléka vadméz volt,
sáskák és bogyók, de
már szem nélkül néz,
mint a tökéletes álla-
pot, a néma kert üres.