Ahogy most összeszámoltam, legalább tucatnyi fajta meló vár mindig. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy mindegyik fontos és sürgős, de vannak köztük fokozati különbségek, hogy is mondjam: szellemi igénybevétel tekintetében. A sor végén inkább mechanikus jellegű, adminisztratív izék jönnek, nem kell hozzájuk ragyogó elme, de még melankolikus odaadás sem — túl kell esni rajtuk. Nos, amikor olyan állapotba kerülök, hogy — mondjuk — a 12. melóhoz sem vagyok képes kétségbeesett sikoltások nélkül leülni, mert nem értem már a névelőket sem, másrészt fájón hiányzik az a minimális szabadságérzet, ami esetemben az élethez elengedhetetlen, akkor száz kilónyi anarchia, fantáziátlan lázadás keletkezik a helyemen. Ez a valami feláll, az ágyhoz megy, lepakolja a közeléből is a könyveket. Majd bekapcsolja a tévét, és pendrive-ról sorozatot néz.
Fáradt, műkedvelő lázadó. Eleinte még így sem tudtam lazítani, kikapcsolni, folyton zörgött bennem, hogy miért nem jegyzetelem, amúgy pihenésként, Puder Sándor Dr.: Ujabb szempontok a tuberkulózis elleni küzdelemben — A művi légmellkezelés magyarországi statisztikája és az utántöltések országos megszervezése c., 1935-ös kiadványát, hogy pontos képem legyen róla, mit érzett, min ment keresztül Camus, amikor ugyanebben az évben ambulanter végezték el rajta a fent nevezett beavatkozást (ptx.). Ma már felmentem magam, gyarapodom így is. Friss elemzésben olvastam, hogy 2010-ben senki nem gondolta volna, ennyi neves színész sorozatokban fog még erőteljesebben kibontakozni…
Mit néztem eddig?
Ami megfertőzött: Taboo, The Young Pope.
Ami elvarázsolt: Big Little Lies, Killing Eve, Mindhunter, Ozark, Stranger Things, The Wire (szigorúan csak az első évad).
Amiket most fedeztem fel: Sharp Objects, Patrick Melrose.
Talán: C.B. Strike…
Tudom, rengeteg tétel kimaradt, de többre nincs idő.
Végére egy film, amit megnéztem, s amelynek az első 45 perce hibátlan, lehengerlő, fojtogató — remekmű. A hátralévő 75 perc? Egészében az a nagyon ritka élmény, ami után teljesen kiürülsz, nem vagy ura magadnak, a remegésnek. Viszont azóta sem tudom megfogalmazni, pontosan mit láttam. (Mother!, 2017; R.: Darren Aronofsky)