Versek

Ez az inger tisztán szinusz jel: nyelvét ölti a tenor, és a láva felcsap. Megszólal a kéreg.

Mancsnyomok I. / első lehallgatás

              A Vivenka mentén találok barlangot.
              Behúzódok a vihar elől.
              Mohára hajtom fejem,
              lehallgatom a magot.
              Ösztönösen duruzsolja az irányt.

Ez az inger tisztán szinusz jel:
nyelvét ölti a tenor,
és a láva felcsap.
Megszólal a kéreg.
A vöröslő sávokon tintasziklák ülnek,
hangjegyek egy trombitakottán.
A karmester hadonászik,
szoborcsoport a zenekar.
A zenész bordón izzó,
kátrányos nyálával megtelik a kürtő.

               Nyugtalan,
               szőrös testem kikezdte a kőpaplant alattam.
               Sokat forgolódtam álmomban.
               Mennem kell tovább,
               túl őszinte a bazaltingű trombitás.

A barlangban,
ha csak pár pillanatra is,
egy kő alól kivillan
a mohába nyomtatott áramkör,
a terepasztal lehallgató-készüléke.
A kábelek zajt gyűjtenek.
A jel egy kimenetből,
simára gyalult kürtőben rohan elő-
és végerősítés nélkül.

                 egy apró repedésből fülembe ordít.
                 Futok, evezek,
                 kalimpálok a barlangba szivárgó kvintre.

Orsós magnóm jelszintmérője kiakadt.
De kristály írófejek zajzárral,
így bármilyen kitörés elhalkul,
ha átlépi a küszöböt.

 

Telefújt

          a lapos tetők felett
          egy felhő lábánál dokkol a hajóm
cincognak a denevérek
feláramlás és kicsapódás
a függőfolyosó ajtajában
sötétség keveredik a lift fényével
           hívom
megérkezett és dús csönd
eleredt az eső

            a földszinten árnyékom vetül
a biciklitárolóra rácsok mímelik
a telepített erdők szabályát 
            az odúba kulcsot dugok
            el lehet fordítani mert megráztam a törzset
            így szokásom ajtót nyitni
            aztán futni a vonathoz

szóval kirepülnek a benső madarak
a parkoló autók fényezésében
oda szarnak majd
átsuhannak egy-egy vonatkabin ablakán
be ki vissza a zárba
             nyílik a fém fasor ahogy elindulok

*

az utasok  délután
vörös izzadtságcseppjeiket törölgetik
a naplemente üdítő szörpjében
fürdik az állomás

a forró sugarak gombostűvel
szurkálják gerincem görbéjét
és a nyári zápor is kevés
dühöngő bőrömet nyugtatni
fatörzsek fordulnak mitesszereimből

menetiránnyal szemben a szerelvény
mezők mellett robog
a kürtszót telefújt focilabda zárja magába