Mancsnyomok I. / első lehallgatás
A Vivenka mentén találok barlangot.
Behúzódok a vihar elől.
Mohára hajtom fejem,
lehallgatom a magot.
Ösztönösen duruzsolja az irányt.
Ez az inger tisztán szinusz jel:
nyelvét ölti a tenor,
és a láva felcsap.
Megszólal a kéreg.
A vöröslő sávokon tintasziklák ülnek,
hangjegyek egy trombitakottán.
A karmester hadonászik,
szoborcsoport a zenekar.
A zenész bordón izzó,
kátrányos nyálával megtelik a kürtő.
Nyugtalan,
szőrös testem kikezdte a kőpaplant alattam.
Sokat forgolódtam álmomban.
Mennem kell tovább,
túl őszinte a bazaltingű trombitás.
A barlangban,
ha csak pár pillanatra is,
egy kő alól kivillan
a mohába nyomtatott áramkör,
a terepasztal lehallgató-készüléke.
A kábelek zajt gyűjtenek.
A jel egy kimenetből,
simára gyalult kürtőben rohan elő-
és végerősítés nélkül.
egy apró repedésből fülembe ordít.
Futok, evezek,
kalimpálok a barlangba szivárgó kvintre.
Orsós magnóm jelszintmérője kiakadt.
De kristály írófejek zajzárral,
így bármilyen kitörés elhalkul,
ha átlépi a küszöböt.
Telefújt
a lapos tetők felett
egy felhő lábánál dokkol a hajóm
cincognak a denevérek
feláramlás és kicsapódás
a függőfolyosó ajtajában
sötétség keveredik a lift fényével
hívom
megérkezett és dús csönd
eleredt az eső
a földszinten árnyékom vetül
a biciklitárolóra rácsok mímelik
a telepített erdők szabályát
az odúba kulcsot dugok
el lehet fordítani mert megráztam a törzset
így szokásom ajtót nyitni
aztán futni a vonathoz
szóval kirepülnek a benső madarak
a parkoló autók fényezésében
oda szarnak majd
átsuhannak egy-egy vonatkabin ablakán
be ki vissza a zárba
nyílik a fém fasor ahogy elindulok
*
az utasok délután
vörös izzadtságcseppjeiket törölgetik
a naplemente üdítő szörpjében
fürdik az állomás
a forró sugarak gombostűvel
szurkálják gerincem görbéjét
és a nyári zápor is kevés
dühöngő bőrömet nyugtatni
fatörzsek fordulnak mitesszereimből
menetiránnyal szemben a szerelvény
mezők mellett robog
a kürtszót telefújt focilabda zárja magába