Connie Illafeld egyik fiókjában szárított telekiát tartott — virágot, levelet, összemorzsolt szárat —, most az egészet kiszórta a csergére, és ebben a bódító fanyar illatban nyújtózkodtak egyhuzamban két vagy három héten át, ablakaikat elborították a szerelem párái. Jóval később — mindennek rég vége volt már akkor — belepillantottam Béla Bundasian naplójába, amelyet a szerelmes hetekről, hónapokról vezetett, onnan tudom mindezeket. Azt írta, lehetetlen volt betelni vele, ha csak ránézett, az az érzése támadt, még a lábujjkái között is egy-egy kis éhes punci lapul, a legjobb lett volna az egész nőt kihörpinteni, mint egy pohár vizet. Egy ilyen szerelemnek persze hogy titkos utakon már közeledett a vége.
(Bodor Ádám: Sinistra körzet)