S mert különféleképpen látom magamat, az is sokféle és különböző, amit magamról beszélek. Minden ellentmondót megtalálok itt bent, valamilyen formában; szégyenlős és szertelen vagyok; tiszta és bujálkodó; fecsegő és hallgatag; dolgos és lusta; szellemes és dadogó; bánatos és vidám; hazudozó és igaz; tudós és ostoba. És jószívű és irigy és tékozló… Ha bárki gondosan magába néz, megtalálja ott, de még az ítéleteiben is ezt a rugalmasságot és egyenetlenséget. Magamat sem tudom hibátlanul, egyszerűen és tartósan, zavar és félhomály nélkül jellemezni.
(Montaigne: Esszék. Jelenkor, 2013)