Sosem volt elég erőm ahhoz, hogy kettényírjam közös lepedőnket, s éjnek évadján lelépjek, mert a gyöngeség az én erőm, a vereség az én győzelmem, a megfélemlítettség az én erényem, az elhagyatottság az én társaságom, a locsogás a retorikám, a nagyvárosi folklór az esztétikám, az állandó magány a pontosságom, a szószegés a hűségem.
(Bohumil Hrabal: Zsebcselek, Kalligramm, 1992)