A plüsskutya megvakult

Fehér gombszemeiről lekopott a festék. Ennyi maradt a régi házból, meg az angyalcsináló emléke. Amióta a városba költöztünk anya folyton lisztet lop a rejtekhelyekről, amit elszed, pazarolja, az orrával eszi. Apa mindig eldugja, és a lelkemre köti, el ne áruljam, mert elkap a rézfaszú bagoly. Csotrogányajkai közül fröcsög a nyál, legjobb lehajtani a fejet. Persze, ki tudna ellenállni a térdeplő, taknyos, könnyes könyörgésnek, anyám eléri, amit akar. Vizenyős szemhéjai alól, mint az öreg kutyák, néz felfelé. Ha megmakacsolom magam, a testvéremről kezd beszélni, hogy annyira rossz gyerek vagyok, félt megszületni, inkább felküldte a Jóska bácsi az angyalok közé. Nem tudok nem engedni. A szörny az ágy alatt meghalt, átvette helyét az álom, melyben mozdulatlanságra ébredek és kezd fogyni a levegő. Egy másikban, a lépcsőházban kekszet szór elém az idős néni, csak az illatát érzem, négykézláb kúszok utána, ő meg csak egyre kérdezget. Mi leszel, ha nagy leszel? Angyalcsináló, mondom és fuldoklás közben nagyokat nyelek.