1.
mostantól betonbőr befelé fordított arc és
szemzugban tüske mert valamivel ki kell
ékelni a könnyű becsapódást
valaki még mindig kopog
a tükörből mutogat hogy arrafelé
menjek innen alig látszanak már
háttakarásban a gerinccel keményre
vasalt paplanmezők a kényelmetlen hideg
nem lenne nehéz visszatakarózni
az elgémberedésbe csak évekig
húzódó tavasz lenne megint megmozdulni
2.
nem nézek a vállam mögé magamhoz
sem szólok az a rohadt szél
piszkálja szét a szám a hajamba
borzolja a hangom
mégiscsak huzatos a tárva nyitva
maradt felismerés az üvegtelen bizonyosság
közötti légvonal
3.
visszalökődő lépésekben
távolodom be helyett kilélegezni
próbálok nyelésenként elfelejteni egy ízt
a szájpadláson tárolt mondatokat
tárgytalanná rágni darabonként
hordani magam egészen
messzire onnan