Sugártól szennyezett parton ülsz.
Ahogy gépek mellett négy fal között,
nem képzelődsz, magadnak meg nem engeded,
hogy hátradőlj, nincs az az ima. Csak egy-egy szem,
titkos árnyékaik visszaragyognak,
kacéran megtörik szétnyitott tükörparavánodat,
majd észrevétlen csukod legyezőit,
ha puha mozdulatlanságra találtak.
Tekinteted gyengéd, lassú ujjként forgatod
a fekete foltban: pillantásod vezeti lépteiket,
amíg a nyelvet elharapja egy felhasadt látomás:
testet ölnek idegen kezek, tündököl a táj.
Mákvirágot bontasz pupillájuk felett,
elülteted altatódalodat. Holnapra felébrednek,
és megtalálják benne a béke sorait,
ha a part elengedéstől nedves.
Suttogják, alvás közben nevetsz.