Így szerettem beléd, drága, olthatatlan szerelemmel,
Amíg ki nem lapított a textilgyári nyomóhenger.
(ősz)
A szüret elmúlt, az eső eleredt, a karneolcsőrű rigóraj tovaszállt,
Mire anyám (drága jó lélek) befeküdt a gyárvárosi klinikára.
Teltek a napok.
A motivációját vesztett Hold felhők mögül pislákoló fénye
Gazdasági fellendülést vetített az első hó alatt roskadozó szőlődombokra.
Soha ilyen gyorsan penész nem futotta be a lekvárt.
(tél)
Szőlődombok, szőlődombok,
Figyeljetek, olyat mondok,
De nem tudok, még nem mondok,
Akkor mondok, ha majd gondnok
Leszek lent a zoknigyárban,
Zoknit varrni jár majd oda,
Zoknit varrni jársz majd oda,
Behajtod és bevarrod a
Zokni szárát, hogy ne fázzon,
Hogy ne fázzon ez az egész
Áldott, édes, independens,
Győztes, erős ország,
S te varrod a foltját.
(tavasz)
A szőlődombok fölött suhanó madarak már rég a textilgyár kapuja fölé fészkelnek.
Anyámat (szegényt) megviselte a tél.
Amíg fölfelé sétálok, kezemben ételhordóját himbálva,
S keresztülvágok a fák közé szorult kövér ködfoszlányok kinyúló karjain,
Csakis arra tudok gondolni, mi lesz a hazai textiliparral.
(nyár)
Hogy lesz-e valami.