eszternek
1
szürke kockaházak között futok
az udvarokon fűnyírót szerelnek
belehajolnak a kettes golf motorterébe
megsimogatják a macskát az ablakpárkányon
kiteregetik a fehér lepedőket a tyúkólak között
distance one kilometer
2
az autóvillamossági szerviz
melletti betonplaccon
csatakos szőrű kutyák
heverésznek egykedvűen
megkönnyebbülök
korai volna ritmust váltani
egyelőre még magamat is
nehezen követem
jártam már ennél a szerelőnél
az omladozó műhelyben
eldobált polimerszalagok
villáskulcsok és fáziskeresők
rikító sárga ipari gázpalackok
között a falinaptáron
egy félmeztelen nő
fehér neccharisnyában
hátrabilincselt kézzel
a szerelő közben
villanykábeleket és a nissan hátsó lámpáját
lóbálva röhécselt tovább
nem lesz semmi gond
újra engedelmes lesz a kicsike
pont mint azelőtt
indexelés közben is
tud neki gázt adni
3
nemrég láttam egy természetfilmet
két szibériai vadászt megtámadott egy tigris
az egyik elindult a legközelebbi településre segítségért
negyven kilométert futott a derékig érő hóban
sebesült társa ezalatt beásta magát és órákon keresztül
farkasszemet nézett a tigrissel
a budapesti állatkertben
láttam először tigrist
túl közel mentem a rácsokhoz
az állat az arcomba pisilt
az ammónia égetett
azt hittem megvakulok
ötéves voltam
anyám próbálta kimosni a szememet
bőgtem mint egy törött lábú indiai antilop
közben a tigris leheveredett a kifutó sarkába
4
az üres iskolaudvaron
kupacokban állnak a falevelek
látom magamat átbújni
a szétfeszített rácsok között
a kezedet fogom
te is átbújsz utánam
a falevelek közé fekszünk
egymáshoz közel
belekezdek a mesébe
még csak a kerekerdőnél járok
de te már alszol
nézem ahogy hintázik a mellkasod
hallgatom a szuszogásodat
együtt süppedünk tovább
5
a kocsibejáró előtt érem el az öt kilométert
a kulcs ott hever a borókabokor alatt
csak fel kéne vennem
bedugni a zárba
lefeküdni a fűbe
hagyni hogy a kutyák összenyalják az arcomat
de a lábaim még visznek
képtelen vagyok megállni
futok
futok tovább
futok tovább a martinovics ignác utcában
délkelet felé
47° 18′ 4.3″ N
19° 14′ 16″ E
6
két óra
tizenhat kilométer
elképzelhetetlen
végtelen
még sosem futottam nyolc kilométernél többet
valami mindig közbejött
a szomszéd a kisközért előtti padon üldögél
a babakocsira könyökölve nyomogatja a telefonját
elképzelem ahogy pittyeg a samsung
a halk gőgicsélést a takaró alól
a prüszkölő távolsági buszt
odaköszönök
éppen csak fölnéz
nem hallok semmit
a széldzsekim susog
lihegek és lobog a hajam
csorog a szemfestékem
a szomszéd lába
gyökeret ereszt a földbe
kiguvad a szeme
talán a tekintetemben lehet
valami megátalkodottság
7
a benzinkút melletti kereszteződésben
hónapok óta tátong egy hatalmas gödör
nem temeti be senki
színültig megtelt vízzel
átugrom rajta
milyen kár hogy nem látod ezt a mozdulatot
az ugrás tökéletes ívét
nem láttad azt a gólt sem
amit sepsiszentgyörgyön lőttem a színészeknek
csak elmeséltem neked
a konyhaasztal mellett ülve
aznap amikor
először gyújtottuk be a kályhát
az új albérletedben
te rozét ittál én pálinkát
elmeséltem neked
hogyan bújtam el a védő háta mögé
hogy a kapus ne vegyen észre
és gyanútlanul kigurítsa a labdát
pontosan oda ahová szeretném
én pedig odaléptem
néztem az üres kaput
a kapus kétségbeesett tekintetét
gurult felém a labda
8
nyáron minden más volt
a vasútállomás melletti térre
egy cirkuszi társulat költözött
néztem a lakókocsik tövében
kérődző tevéket
kórót rágó pónilovakat
hózentrógeres artistákat
akik kurjongattak
és mezítláb járkáltak
az üvegszilánkok között
most népviseletbe öltözött lányok
ülnek a feldíszített lovakon
igazgatják az ünnepi pártát
idegesen rángatják a kantárt
piros csizmáik sarkát a lovak szügyébe mélyesztik
kerülgetik az audikat és az olajfoltokat
patacsattogás mávszignál despacito
piros fehér zöld
őszi hangulatképek
nemzeti vágta
én is futok
együtt fut mindenki
boldogok vagyunk
9
a bem utcai közkút karja be van ragadva
alig tudom lenyomni
és amikor végre sikerül
csak összevissza fröcskölöm magam
mint tízéves koromban a grundon
a torkom kiszárad
az ajkam összeragad
nem vagyok én hozzászokva ehhez
vonszolom a testemet
kétpercenként előveszem a telefonomat
nincs erőm
alig tudom megnyomni a gombokat
az átlagom hét perc harmincöt másodperc
per kilométer
annak ellenére sem romlik
hogy minden lépésnél úgy érzem
nincs következő lépés
de a tüdőmmel minden rendben
a szívritmusom a helyére billent
tudom érzem
hogy innentől minden kilométert
könnyedén magam mögött hagyok
a transzformátorháznál átlépem
a 10 kilométeres határt
az épület monoton zúgását
gyerekzsivaj kíséri
a fiúk ütik a mászóka fémrácsait
a lányok sikoltoznak
a játszótéren nyikorog a hinta
fojtott trombitadallamok
lassú töredezett dobütemek
visszhangoznak a fejemben
11 kilométer után
kirobban belőlem a nevetés
lehetetlen elfojtani
az ultramaratonisták
ezt nevezik a futás eufóriájának
noradrenalin dopamin szerotonin
drága neurotranszmitterek
szenteltessék meg a ti nevetek
legyen meg a te akaratod
azt mondtad eljössz velem frankfurtba
talán bécsbe és varsóba is
rázkódik a testem az örömtől
átszakítom a 12 kilométert jelző célszalagot
fogtad a volánt és mosolyogtál
én meg kiszálltam az albeából
elindultam hazafelé
ugrándoztam
sétapálca lakkcipő kandeláber
ezek hiányoztak csak
a tettye utcai musicalemből
fred astaire és ginger rogers
vagy ginger rogers kétszer
nekem mindegy
ezek lennénk
ez a megfejthetetlen eufória
13 kilométernél
eggyé válni a mozgással
az úttal és a széllel
a leértékelt decathlonos sportcipővel
magamra maradok az izmaimmal
visszanyerem a kontrollt
életre keltem
dübörgő gép vagyok
totális fegyelmezettség
minden összeállt
bal jobb bal jobb
14 kilométernél járok
28 sem volna lehetetlen
15
folyamatosan a telefonomat bámulom
még tizenkét percet kell kibírnom
mértékegységeket alkotok
tizenkét sóhajtás egy perc
tíz lépés tizenöt méter
számolom az autókat
a füstölgő kéményeket
a kutyaólakat
a betonjárdákon napozó kismacskákat
a kutyák és a macskák arányát
ha az apa és az anya is cirmos
hogyan születhetnek fekete kismacskáik
másfél percig ezen gondolkodom
az tizennyolc sóhajtás
nem tudom hány méter
számolom a perceket
hajnalban kísértelek le az utcára
tizenkét órával ezelőtt
negyvennégy óra múlva
találkozunk újra
az nincs két nap
ha egyáltalán még látni akarsz valaha
16
az utolsó ezer méteren
fokozom a tempót
a lábam rogyadozik
bennem kalapálsz
minden lépésnél
élvezem az ismétlődést
a monotonitást
soha nem akarok megállni
el akarok veszni
a zenelejátszón a peer gynt nyitánya
lelassítva széteffektezve
fémes klimpírozás
bársonyszintetizátor
tundrabasszus
zongoraindusztriál
a mi számunk
18 perc
16 kilométer