A megbékélt ember, mondja Carlo, jelen időben birtokolja a saját életét és a saját személyét, képes rá, hogy teljességgel átélje minden pillanatát, és ne áldozza fel olyasvalamiért, ami még csak eljövendő, vagy ami remény szerint mihamarabb eljön, az egész életét téve tönkre így, ebben az élet múlását örökösen sürgető várakozásban. A civilizáció azonban a megbékélten élni képtelen emberek története, olyan embereké, akik épp azért húzzák fel a retorika, a tudás és a cselekvés társadalmi megszervezésének roppant falát, hogy eltakarhassák vele önmaguk elől, hogy ne lássák és ne tudják önnön ürességüket.
Claudio Magris: Egy másik tenger; ford. Barna Imre, Európa Kiadó, 1993, 78.