I.
Sovány csuklójuk az égszín porcelánhoz koccan,
mosolyognak a véraláfutásos fényben. Ha már
tünetmentesek, nem jönnek fel többet levegőért.
Alkarjukon injekciók falkái gyűlnek,
hasukat, bár tilos, a felszín alatt bőszen vakargatják.
Ezt az ápolóktól tudom, akik zárás előtt
rámpákról szórják a darát a mélybe,
kopjáikkal keverik sűrűvé a zselét.
Amíg a felmosóra támaszkodva nézem
a túlnépesedett tartályokat, a férfiak
maguknak hazudják figyelmemet.
II.
Leszöktem a laborba: itt fehéren
derengő gázláng tépi fel a homályt.
Két nyelvész serényen jegyzetelt,
a határon túl bugyborékolva súgtak össze
a leszármazottak. Érzem, gúny tárgyai vagyunk.
Vadul ábrándozok, a seprű is ehhez idomul kezemben.
Ilyenkor unott, vagy túlbuzgó cselédnek tűnhetek, aki
messze jár, mondjuk a falujában: kócbabát töm kishúgával,
a fagyok miatt aggódó apja zsíros üstökét fésülgeti,
vagy telhetetlenségében anyjával felesel.
III.
A műszakvezető az esés közben csúnyán összezúzza magát.
Tegnap még pajkosan csípett a fenekembe,
most teli torokból szidalmaz.
A legények a szerződés vonatkozó passzusa szerint
bőrszíjak hadával vonják be. Én már tudom,
a nyomorék csak sejti: le fogják ereszteni a mélybe.
Megrendülten búcsúztatják, miközben
a szakszervezetért rimánkodik.
A nyelvérzéke az utolsó mentsvárunk.
1898. dec. 11. (Serfőző Katalin: Az üvegbordájúak)
IV.
A doktor őszintén szereti a kutyámat.
Ágynyugalom, így becézi. Félek,
a végén hallgatni fog rá.
Szörnyű felismerni, amikor más gondoskodása
jobb stratéga a sajátunknál. Döntök, és többet
nem engedem a közelébe.
Amíg a könyvelést hamisítom,
a doktor befejezi az imitációt.
Visszaáll a kollegiális viszony,
mindketten elernyedünk.
V.
„Kimetszik a túlzásba eső
rikkancsok nyelvét. A varsákat bevonják,
kiürítik, visszadobják. A fosztogatásom fosztogatják.”
(óvárosi kesergő)
Otthon hosszan locsolom a túlhevült járdát,
majd elmegyek. Szükségem van valakire,
aki új neveket aggat rám, és leválaszt a hordáról.
1972. jún. 27. (Serfőző Eszter: Napló, 1960-1988)
VI.
Az eresz alatt dúl már az ivartalan szaporodás,
száradó pokrócok lengenek a szélben,
míg gyűlnek a bontóenzimek, lényegtelen
apróságként űzöm feleim.
A teregetést elunó gyermek anyacsavarokkal
teli üveget ráz. Véletlenül se ütemre teszi.
2004. márc. 21. (Dr. Serfőző Márton: A penész)